Hirdetések 2024. január 7.
- A karitász csoport tagjainak megbeszélése a csütörtök esti szentmise után (kb. 17:30-kor) kezdődik a plébánián.
- A fatimai imaóra pénteken 16 órakor kezdődik a plébániatemplomban.
- A karácsonyi ünnepkör örömhíre, hogy „az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14). Ilyenkor kicsit „otthonosabban” gondolhatunk Istenre: az ő hajléka akár a miénk is lehet. Az ilyenkor szokásos szentelmény során, a ház megáldásakor közösen imádkozunk Istenhez az erényes otthoni életért és a gonosztól való oltalomért, majd meghintjük a ház akár összes helyiségét szenteltvízzel, hiszen Isten betölti a családi hajlékot, a közös életet; semmi nem idegen számára belőle. Aki szeretné otthona megáldását kérni, hagyja meg nevét, címét, elérhetőségét az irodában vagy a sekrestyében. Az otthon és a benne lakók megáldásának nincs költsége és minden évben lehet kérni. (Az áldásról bővebben ide kattintva lehet olvasni.)
- Urunk megkeresztelkedésének ünnepével zárul a karácsonyi idő és megkezdődik a nagyböjtig tartó évközi idő. Szombaton (jan. 13.) 9 órától segítséget kérünk a fenyőfák és a kültéri betlehem bontásában. Köszönjük előre is.
- Az iroda vezetékes telefonszáma a jövő héten még elérhető lesz, de utána csak a mobilszám marad (06 30 487 7541).
Hirdetések 2023. december 31.
- Ma, Szent Család vasárnapján, a 9 órai szentmise után a jelenlévő családok külön áldásban részesülhetnek. Szeretettel hívjuk erre a családokat.
- Közös év végi hálaadó szentségimádásra hívunk mindenkit ma (dec. 31.) 16:15-től a plébániatemplomba, a polgári év utolsó szentmiséje előtt.
- Január 1-je Szűz Mária istenanyaságának főünnepe, mely a vasárnappal egyenértékű, parancsolt ünnepünk. Ezen a napon 10 órakor lesz szentmise a plébániatemplomban, 17 órakor pedig a Boldog Gizella-templomban.
- Január 6-a Urunk megjelenésének főünnepe, szintén parancsolt ünnep egyházunkban. A szentmisén való részvétel – a vasárnapokhoz hasonlóan – Vízkereszt megünnepléséhez is hozzátartozik, az Istennel és egymással való közösségünk megéléseként, kivéve, ha csak súlyos okból ennek nem tudunk eleget tenni. A pénteki 17 órai előesti mise (a plébániatemplomban) már ezen ünnephez tartozik.
- Köszönjük a plébánia életében való részvételt az elmúlt évben: jelenlétet, imádságot, szolgálatot, közösségért végzett munkát és minden anyagi hozzájárulást (egyházi hozzájárulást, persely- és egyéb adományt), melyek lehetővé teszik a plébánia működését és karitatív tevékenységét, az istentiszteleti és közösségi terek fenntartását. Köszönjük az eddigi felajánlásokat a plébániatemplom hangosításának korszerűsítésére. Boldog új évet kívánunk.
Bor- és forraltbor-szentelés a plébániatemplomban
2023. december 26-án, karácsony másnapján, kedden a 9 órás szentmisén Tomanek Ferenc Áron plébános – a régi hagyományok folyományaként – megáldotta az új borokat a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban.
A szőlősgazdák és a bortermelők minden évben fajtánként egy-egy palack bort magukkal hoznak az új termésből, hogy nedűikre a munkájuk lezárásaként egyházi áldást is kérjenek.
A szentmise után, a templom előtti Boldog II. János Pál pápa téren Ferenc atya a forralt bort is megáldotta, melyet Gelencsér Róbert világi elnök és családja készített – ebben az évben is – és kínálta a jelenlévőknek, természetesen azoknak, akik gyalog jöttek.
Az istentiszteleten közreműködött Balogh Bálint kántor és a Marcali Fény Gyermekei Katolikus Zenekar.
Pásztorjáték és éjféli szentmise a plébániatemplomban
2023. december 24-én vasárnap, Ádvent 4. vasárnapján, és egyben Szenteste, 23.15 órakor a hittanos tanulók pásztorjátékával kezdődött a karácsonyi ünnepség a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban.
A pásztorjátékban a Szentcsalád, angyalok, pásztorok és a napkeleti bölcsek (a néphagyományban: három királyok), valamint ferences szerzetesek is szerepeltek. A szépen sikerült műsort dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna hitoktatónő tanította be a gyermekeknek, melyen közreműködött a Marcali Fény Gyermekei Zenekar gitáros énekekkel.
Eztán kezdődött az éjféli ünnepi szentmise, melyet Tomanek Ferenc Áron plébános celebrált, aki szentbeszédében Jézus Krisztus születésének napján, a karácsony és a szeretet jelentőségéről beszélt.
Az istentiszteleten, orgonán Balogh Bálint kántor, valamint a zenekar tagjai: Ságvári Róbert (gitár, ének), Szabó Andrea (gitár, ének), Jáki Zoltán (hegedű), Dézsenyi Noémi fuvola, Niklai Zsuzsanna (ének) és Tóth Eszter Ágnes (ének) működtek közre.
Karácsonyi ünnepi műsor és szentmise a Boldog Gizella templomban
2023. december 24-én, vasárnap, 17 órakor karácsonyi műsorral és szentmisével vette kezdetét az ünnepség a Boldog Gizella templomban.
Mivel az idei esztendőben ádvent 4. vasárnapja és Szenteste egy napra esik, ezért hozták előre az istentiszteletet a Berzsenyi lakótelepi templomban.
A szépen összeállított karácsonyi verses-zenés műsorban hittanos diákok és Balogh Bálint kántor orgonával működött közre. A pásztorjáték felkészítő pedagógusa Pozsonyiné Kiss Mária hitoktatónő volt.
Majd ezt követően fél órával később kezdődött az ünnepi szentmise, melyet Tomanek Ferenc Áron plébános celebrált. Szentbeszédében a karácsonyi örömhír üzenetét, a Megváltó születését, és a szeretet fontosságát hangsúlyozta ki a szép számban megjelent híveknek.
Hirdetések 2023. december 24.
- Hálásan köszönjük a segítséget a karácsonyi készületben: az adventi koszorúk, a fenyőfák és a kültéri betlehem felállítását, a díszítést és az ahhoz való anyagi hozzájárulást. Köszönjük a felajánlott fenyőfákat: Bartha Tibor vállalkozó-fenyőfa termelőnek, Szente Bálint fakitermelőnek, Büki Józsefnének és Gelencsér Róbert világi elnöknek. Köszönjük az adventi lelki napon és a rorate miséken való részvételt, a karácsonyi műsorokra való felkészülést és az előadásokat, a karitász csoportnak a karácsonyi csomagok elkészítését, valamint a közös látogatást és imádságot az otthonokban.
- A karácsonyi miserend: 24-én 17 órakor kezdődik a pásztorjáték a Boldog Gizella-templomban, majd a szentmise, a plébániatemplomban az éjféli mise előtt 23:15-kor kezdődik a karácsonyi műsor. Karácsony napján 9-kor a plébániatemplomban, 11-kor Gombán, 17 órakor Bizén lesz karácsonyi mise. Kedden 9-kor ünneplünk szentmisét a plébániatemplomban, melyet bormegáldás követ.
- A héten még lehet jelentkezni az Új Ember katolikus hetilap előfizetésére a sekrestyében és az irodán.
- Kérjük a hittanosokat, a szentmise után keressék meg a hitoktatót, hogy megkaphassák az adventi meglepetés utolsó részét is.
- Köszönjük az eddigi felajánlásokat a plébániatemplom hangosításának korszerűsítésére.
- Szerdán igeliturgia lesz a templomban.
- Szombaton 19 órakor kezdődik a DDRF Symphonic Band koncertje a plébániatemplomban.
- Jövő vasárnap, Szent Család vasárnapján, a 9 órai szentmise után a jelenlévő családok külön áldásban részesülhetnek. Szeretettel hívjuk erre a családokat.
- Közös év végi hálaadó szentségimádásra hívunk mindenkit jövő vasárnap 16:15-től a plébániatemplomba, a polgári év utolsó szentmiséje előtt.
Meggyújtották a 2023-as év negyedik ádventi gyertyáját
2023. december 23-án, ádvent negyedik szombatján 17 órakor kezdődött a Marcali hittanosok ünnepi műsora, mely után a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplom előtti Boldog II. János Pál pápa téren lévő kültéri ádventi koszorún meggyújtották a negyedik gyertyát.
Az ünnepségen a Marcali katolikus és református hittanos diákok verses-zenés műsora ezúttal is igen sok érdeklődőt vonzott, melyet a templomban tartottak meg. Közreműködött a Fény Gyermekei Katolikus Zenekar. A felkészítő pedagógusok Bojtorné Király Márta katolikus és Kovács Tünde református hitoktatók voltak. Az előadást nagytiszteletű Fazekas Krisztián Árpád lelkipásztor is megtisztelte jelenlétével és a helyi református gyülekezet képviselőivel.
A karácsonyra való felkészülés részeként az utolsó, negyedik, lila színű ádventi gyertyát Tomanek Ferenc Áron plébános – a gyerekek és a jelenlévők kíséretében – gyújtotta meg és helyezte el a kültéri koszorún.
Az ádventi ünnepség szentmisével zárult a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban.
Ádventi zenés áhítat a plébániatemplomban
2023. december 23-án, szombaton délután – a karácsonyra való előkészület részeként – tartották meg a Fény Gyermekei Katolikus Zenekar hagyományos zenés áhítatát a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban.
A Ságvári Róbert vezette együttes 15.30 órától „Jöjj, égi remény!” címmel ismert és kevésbé ismert gitáros énekekkel lépett fel, miközben – az ünnepre való ráhangolódás részeként – különféle elmélkedések is elhangzottak.
Az eső ellenére 2023-ban is elkészült a kültéri betlehem
2023. december 23-án, szombaton délelőtt, 17. alkalommal készültek el a kültéri betlehem-építési munkálatai a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom északi oldalán a Marcali Római Katolikus Egyházközség összefogásával.
Az első ütemben Ságvári Róbert ácsmester és csapata – az előző nap délelőttjén – rutinos gyorsasággal állította össze az akácfa-vázszerkezetet. Majd szombat délelőtt, 9 órától folyatódott a betlehem díszítése fenyőágakkal és kukoricaszárakkal; valamint berendezése a Szent Családdal, a pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel (a három királyokkal), továbbá az állat figurákkal. Ezt a munkafolyamatot az idén is Gelencsér Róbert világi elnök, Király Jenő templomatya és Tóth Péter irányították. Az építőcsapatban idősek és fiatalok is voltak, akik már ismerték a különböző munkafázisokat, így nem okozott gondot az építés.
Közben a templomban is helyükre kerültek a fenyőfák, ahol a takarításban az imaköri tagok közül ketten segédkeztek. Az ácsmunkákban összesen 5 fő, az összeállításban pedig 18 személy vett részt.
A szabadtéri betlehem 2024. január elejéig, Vízkeresztig lesz látogatható éjjel és nappal is.
A Római Katolikus Egyházközség nevében Tomanek Ferenc plébános minden segítőnek és a fenyőfák adományozóinak is megköszöni a közreműködését, illetve nagylelkű felajánlását. A város lakosságának és a betlehem-látogatóknak pedig áldott, boldog, békés karácsonyi ünnepeket kíván az építők nevében is!