Marcali-Bize

Marcali-Bize

Alapítva: 1795
Anyakönyvezés: 1795-től a plébániatemplomban
Titulusa: Szent Vendel
Búcsú napja: október 20.
Rózsafüzér napja: május 2.

Bizének feltehetőleg azért Vendel lett a védőszentje, mert a faluban, jelentős mértékben állattartással is foglalkoztak. Az ír-skót származású Szent Vendel tisztelete pedig, a németek körében kezdett először elterjedni. Az egyszerű pásztor-remete-apát közbenjárását akkor szokták segítségül hívni, amikor az állatok valamilyen bajban voltak. Így valószínű tehát, hogy a betelepülő svábok éppen ezért választották őt patrónusuknak.
A középkori települést 1325-ben, templomát pedig, 1455-ben említik az első oklevelek. Papjai közül 1471-ben Demetert, 1500 körül Jánost már név szerint is ismerjük. 1526 körül, a korabeli források, plébániáját is megemlítik. Bize az 1563. évi török kincstári fejadólajstromban még 5 házzal szerepel, ám a későbbiekben neve már nem található meg semmilyen oszmán összeírásban. A Hódoltság alatt a település, templomával együtt elpusztult. 1651-ben a Széchényiek zálogos birtoka lett, majd 1677-ben – immár, mint elpusztult falut – Széchényi György kalocsai érsek vette meg örök adományként. Templomának romjait egy 1725. évi Urbárium említi: „Az régi Puszta helen Templomnak küfala most is fönn áll…” A hódoltság után az egyházilag is újjászerveződő település, ezentúl már csak Marcali filiájaként szerepel tovább. A Széchényi család, 1783-1794 között, a Veszprém megyéből származó német telepesekkel népesítette be a falut. Marcali 1794. évi Topographiája „Kis-Bize” temetőjét a falun kívüli dombon, kb. 1 holdban tünteti fel. Az 1815. évi Egyházlátogatási Jegyzőkönyv (canonica visitatio) tanúsága szerint, a kb. 1795-ből származó Szent Vendel-kápolnát, a bizei hívek lebontották, majd 1858-ban egy neoklasszikus stílusú templomot építettek, melyet szintén Szent Vendel tiszteletére szenteltek föl.
1869-ben, Radovics József és Pizvor Örzse keresztet állíttattak a templom elé. Ezen kívül, 1874-ben szintén az ő nevük szerepel az orgonát tartó kóruson, így valószínűnek tűnik, hogy készíttetők és adományozók is egyaránt ők voltak. A temetői keresztet 1880-ban Rádics József és Jünglin Mári jóvoltából emelték. Őket a kereszt mellé temették, jobb és bal oldalra. (Ma már – a ravatalozó építése miatt – a kereszt, kb. 2 méterrel hátrébb került, ennek következtében viszont az állíttatók sírhelyei sajnos eltűntek.)
Ádám Jánost 1878-ban, Marcali plébánossá nevezték ki. Ugyanebben az évben kezdte el Ádám János vezetni a Naplót, a plébánia eseményeiről (Historia Domus). A bizei istenházáról a következőket jegyezte le: „A templom csinos és jókarban van.” Ettől az időtől kezdve pedig, már jóval több beszámoló is olvasható a faluról. 1887-ben, Tálas Ferenc bizei lakos, a község északi részén, kőkeresztet állíttatott. Még ugyanebben az évben, Szent Vendel ünnepén, a templom búcsúnapján fényes ünnepség közepette emlékeztek meg a bizei hívek letelepedésük 100. évfordulójáról. (A jelzett időpontban indult el a svábok Pusztaszemesről való áttelepítésének szervezése, amely kezdetben nagy tiltakozást váltott ki, és két évig elhúzódott. Az eredeti szerződés azonban egyértelműen az 1789. évi áttelepülést igazolja.) A templom 1893-ban, liturgikus ruhaneműket kapott a központi Oltáregylettől. 1900-ban az egyházközség egy Lourdes-i Mária-oltárt készíttetett a templomban. Szintén ugyanebben az évben – a hegyközség és a jószívű adakozók által – került sor a bizei hegy kőkeresztjének felállítására is.
A XX. század elején két szobor is készült a faluban. Mindkettőt elsősorban azzal a céllal emelték, hogy a háborúba elvitt „fiúgyermekek” épségben hazatérjenek. Ezek közül az egyiket, a Szent Vendel szobrot, 1916-ban a falu déli részének utcafrontján Tálos György és Part Mária állíttatta. A másik, Szentháromság-szobrot pedig, Amsztman Márton és neje, Strohmajer Teréz készíttette 1917-ben, amelyet majdnem a templommal szemben, a saját portájuk utcafrontján helyeztek el.
1917-ben a hadügyminiszter rendeletére – hadiipari célokra – lefoglalták a templom harangjait, és mindössze csak egyet hagytak meg egyházi használatra. Az I. világháborúban elrekvirált harangokat 1924-ben pótolták újakkal. Június 1-jén Bize temploma egy 81 kg-os nagy- és egy 43 kg-os kisharangot kapott. Június 8-án, Pünkösd első napján, Dr. Czapik Gyula pápai kamarás végezte a harangszentelési szertartást, több mint 1000 főnyi hívősereg előtt. Az ezután következő ünnepi szentmisét, Blasutigh Sándor helyettes esperes-plébános celebrálta. A harangok az Ecclésia részvénytársaság csepelszigeti öntödéjében készültek és összesen 14 300 000 koronába kerültek. Ehhez Gróf Széchényi Andor Pál egyedül 2 millió koronával járult hozzá. December 13-án háromnapos népmisszió kezdődött Marcaliban és a környéken. Bizén P. József andocsi novíciusmester tartotta a lelkigyakorlatot.
1932-ben, a bizei hívek önkéntes adakozással kb. 3 000 pengőt gyűjtöttek össze a rossz állapotban lévő templomtorony újrafedésére, valamint az egész templom restaurálására. Idősebb Rádics Péter és neje 1933-ban, saját költségén átmeszeltette a templom belsejét.
A nagyobbik harang egy idő után megrepedt, ezért a ’30-as években újra kellett öntetni Szlezák László cégénél. Ez a harang ekkor 281 kg súlyú volt. Majd Rádics János és felesége, a Boldogságos Szűz tiszteletére, egy 174 kg súlyú, középső harangot is elkészíttetett. Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök Mesztegnyőről, éppen egy bérmálásról tartott hazafelé, amikor 1935. május 29-én, délután 5 órakor útközben Bizén is megállt, ahol rövid látogatást tett a templomban. Mint azt feljegyezték: „Nagyon tetszett Neki a szép tisztán tartott kis templom.” A püspök úr köszöntötte az időközben odasereglett híveket is, majd ezután tovább indult Marcaliba, hogy kiszolgáltassa a bérmálás szentségét.
A II. világháború idején – az állami hatóságok – ezúttal a középső harangot rekvirálták el, míg a 281 kg-os másik harangot viszont, az 1944-45-ös marcali környéki harcok alatt lőtték szét. A komoly sérüléseket szenvedett templomról Kőszeghy Antal tb. kanonok, esperes-plébános az alábbiakat jegyzete le, 1945. április 15-én, a Marcali plébánia Historia Domusában: „Bizei templom lelőtt toronysisakkal, fala 2 oldalról kilőve, a sisak maradék a levegőben lóg. Szentély falán hatalmas átlövés, tetőn cserép mutatvány képpel, lécek, szalufák, gerendák nagy százalékban szétlőve.” A háború utáni helyreállítási munkák kezdetben csak nagyon lassú ütemben haladtak. Általában csak az éppen legszükségesebb – pl. tetőzet – javításokat tudták elvégezni, hogy – az esőzések következtében – ne romoljon tovább az épületek állaga. 1951-ben önkéntes adományokból pótolták a nagyharangot. 1965-ben, Vadál János halála után Trubek Istvánt választották templomatyának. Még ugyanabban az évben búcsú napjára a templomot a bizei asszonyok gyönyörűen kifestették, valamint a képeket és a szobrokat is átolajozták. Ezen kívül, Vadál János korábbi adományából még arra is futotta, hogy Medgyesy Miklós marcali káplán által öt fénycsövet is felszereljen. Dr. Lukács István esperes-plébános1966-ban, a bizei templomban, Vörös József asztalossal ambót (felolvasóállványt) készíttetett. A templomtetőt 1967-ben, Biró István cserepes javította ki. 1968 májusában, Szanyi István pesterzsébeti orgonaépítő, 3 200 Ft értékben megjavította a bizei templom orgonáját. Strohmajer Jánosék 1970-ben, új oltárszőnyeget vettek. 1978. augusztus 6-án dr. Lukács István plébánosáldotta meg Bizén a szembemiséző oltárt és ambót, melyet Speizer István és Károly József – a korabeli vélemények szerint is – elég ízlésesen alakítottak ki. Révai József c. prépost, kanonok, esperes-plébánost 1983 áprilisában, a bizei hívek azzal a kéréssel keresték meg, hogy restauráltatni kellene templomukat. A hívek, erre a célra, 250 000 Ft-ot adtak össze, amihez további adományokat, külföldi segélyt és egyházmegyei támogatást is kaptak. A külső munkálatok 1984 áprilisában kezdődtek. A tetőn mindössze kisebb javításokat kellett elvégezni. Szerencsére azonban, nem volt szükség nagyobb mennyiségű faanyag beépítésére sem. Ezen kívül a tetőcserepet is csak át kellett rakatni, valamint pár ezer darab pótlásáról gondoskodni. 1984-ben Szent Vendel ünnepére fejeződött be a templom teljes külső felújítása. A költségek akkor 490 000 Ft-ot tettek ki. A bécsi Hilfsfonds szervezet, 1986-ban egy orgona-fújtató motort ajándékozott a bizei templom számára.
Kiss Iván esperes-plébános idejében, 1995. december 1-én hangerősítőt vásároltak a bizei templom részére. 1997. április 29-én lefestették a toronysisakot. 2005. június 21-én – a kőműves munkákkal – kezdődött a Marcali-bizei templom külső felújítása. Majd augusztus 4-én a munkák, már a festéssel folytatódtak. Először felállványozták a tornyot, utána javították és festették a homlokzatot. Ezután következett a tető lécezetének cseréje. Szeptember 7-én I. és II. világháborús emléktáblákat terveznek. Másnap, szeptember 8-án következett a templomtető teljesen új cserepezése. A világháborús emléktáblákat október 26-án helyezték el a templom előtti kereszt hátoldalán. A búcsú ünnepére, Rádics Márta és Rádics János testvérpár kovácsoltvas csillárokat, Károly János, Vadál József és Fekete Lajos szellőző rácsot, Krénusz Istvánné pedig, új terítőket készített, illetve szőnyeget vásárolt. A 6,2 millió forint költségen felújított templom megáldása október 30-án történt. Az ünnepi szentmise 10.30-kor kezdődött, melyet Balás Béla kaposvári püspök és Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános közösen celebrált. Bize történetének első püspöki szentmiséjére kb. 200 ember sereglett össze a környékről.

Összeállította: H. Rádics Márta – Kiss Kálmán

Forrás (a Historia Domus-ok alapján):
Kiss Kálmán – H. Rádics Márta: A bizei egyházközség múltja. In.: Fejezetek Marcali Bize városrészének történetéből II. (Szerk.: H. Rádics Márta.) Domonkos Nyomda Marcali, Marcali-Bize, 2008. 19-22. oldal.