Hirdetések 2024. március 24-én

Hirdetések 2024. március 24-én

Virágvasárnap – Urunk szenvedésének vasárnapja

  1. Köszönjük a múlt vasárnapi perselyadományt, melyet a Szentföld javára továbbítottunk a püspökségen keresztül.
  2. Mivel március 25-e idén a nagyhétre esik, templomunk búcsúja, Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe április 8-ra kerül át.
  3. Szeretettel hívunk mindenkit a nagyheti szertartásokra:
  • A virágvasárnapi szentmisét barkaszenteléssel és körmenettel kezdjük, Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezve.
  • Nagycsütörtökön délelőtt 10 órakor Krizmaszentelési mise lesz a kaposvári székesegyházban, amelyet püspök atya az egyházmegye papságával együtt mutat be. 17 órakor kezdődik templomunkban a szentmise az utolsó vacsora emlékére, amit virrasztás követ. A ministránsokat 16:30-ra várjuk a templomban próbára.
  • Nagypénteken 10 órakor gyónási lehetőség a templomban, 10:30-tól ministránspróba. 15 órakor a temetőben imádkozunk keresztutat. Urunk szenvedésének ünneplése 17 órakor kezdődik passióval, kereszthódolattal és áldozási szertartással.
  • Nagyszombaton 10 órakor gyónási lehetőség a templomban, 10:30-tól ministránspróba. 18 órakor kezdődik húsvéti vigíliánk. A Fényünnepségből, Igeliturgiából, Keresztségi ígéret megújításából és az Eucharisztia liturgiájából álló szertatást a feltámadási körmenettel zárjuk.
  • Húsvétvasárnap, Urunk feltámadásának főünnepén 7 órakor megáldjuk a húsvéti ételeket. Szentmisét ünneplünk 9 órakor a plébániatemplomban, 11 órakor Gombán és 18 órakor a Boldog Gizella-templomban. Az óraátállítás miatt ettől a naptól kezdve az esti szentmisék 18 órakor kezdődnek.
  • Húsvéthétfőn 9 órakor a plébániatemplomban, 11 órakor pedig Bizén ünneplünk szentmisét.
Comments are closed.