Szent Erzsébet Imakör

Szent Erzsébet Imakör

 

Iván atya szervezésével 1999-ben egy Szentlélek szeminárium került megrendezésre városunkban. Ez a több hetes előadássorozat és a szervesen hozzá kapcsolódó csoportos beszélgetés annyira megérintette a résztvevőket, hogy együtt akartunk maradni a szeminárium után is.
Így alakult meg imaközösségünk 12 fővel. A Szent Erzsébet nevet később vettük fel. Úgy gondoltuk az Ő élete valamennyiőnk számára példa értékű. S miután közösségünkből elég sokan, – a város Karitász szervezetének is aktív tagjai voltak, – kézen fekvőnek tűnt a névválasztás.
Az elmúlt évek során is együtt maradtunk. Kollár Róbert és felesége Rita, – sajnos Siófokra költöztek, – de Isten kegyelméből új tagokkal bővült közösségünk. Kéthetenként, szerdai napokon találkozunk a Közösségi Házban, a Dózsa György utcában 17.30-kor. Ilyenkor Iván atya vezetésével együtt imádkozunk, s dicsőítjük az Urat, elmélkedjük át az Evangéliumot, éneklünk, s beszéljük meg az előttünk lévő feladatokat. Az ilyen összejöveteleinken megosztjuk egymással bánatunkat, örömünket. Együtt ünnepeljük születés- és névnapjainkat, s kísérjük utolsó útjukra közösségünk elhunyt hozzátartozóit.
Minden csütörtökön Iván atya mellett a kórház betegágyainál mindig segít valaki a közösségünkből imáival, vigasztaló szavaival. A másik szerdán a Karitász szervezet várja a város rászorulóit, – amint jeleztem a bemutatkozás elején – nagy százalékban szintén imakörünkből. Katasztrófa helyzetekben feladatunk kibővül, specializálódik, sokszor segítő kezünk a határon túlra is elér.
A város idős otthonaiban is évente, egy-két alkalommal megjelenünk, műsorral, ajándékokkal kedveskedve idős testvéreinknek.
De az egyházi rendezvények – teadélutánok, katolikus bálok, körmenetek szervezésében, takarításban is segítünk.
Hosszasan lehetne sorolni azt a sok-sok önzetlen áldozatvállalást, amivel szebbé-jobbá szeretnénk tenni környezetünket. Az imakör vezetője a megalakulástól 2005 nyaráig: Jáki Zoltán nyugdíjas katonatiszt volt. Utána felesége: Zsuzsika vette át a közösség irányítását nagy-nagy türelemmel, szeretettel.

 

Imakörünk jelenlegi tagjai:

1.      Jáki Zoltánné – egyházközségünk könyvelője.

2.      Borsos Miklósné – közösségünk hitéletének egyik vezetője.

3.      Király Jenő – a plébániatemplom templomatyja.

4.      Jáki Zoltán – Karitász vezető.

5.      Makóné Ángyán Emerencia – közösségünk pénztárosa és egyházközségi adószedő.

6.      Dr. Michel Mária – közösségünk hitéletének másik vezetője.

7.      Molnár Györgyné – a gombai templom gondnoka.

8.      Sávoly Andrea – kántor, zarándoklataink fő szervezője.

9.      Vida Endréné – rendezvényeink fő szervezője.

Közösségünk nyitott, szívesen fogad új tagokat, akik az önzetlen segítés nemes célja mellett szeretnének tartozni valahová, a hétköznapok rohanása közben pár órára megállni, Isten szívén megnyugodni.