Úrnapi szentmise és körmenet Marcaliban

Úrnapi szentmise és körmenet Marcaliban

2021. június 6-án, vasárnap 10 órakor tartották az idei Úrnapi szentmisét a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban, melyet Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános celebrált; szentbeszédet dr. Gyulai Botond akolitus mondott, verset Kozma Krisztián Kazinczy-díjas előadó szavalt. Orgonával Balogh Bálint kántor, hegedűvel Jáki Zoltán működött közre.

Az istentisztelet elején, az ország valamennyi katolikus templomában, így a marcali hívek is imádkoztak a koronavírus-járvány áldozataiért, miközben a harangok értük szóltak.

Az Úrnapja a katolikus főünnepek egyike, tulajdonképpen az Eucharisztia (Oltáriszentség) tiszteletére szolgál, az Úr Szent Testének és Szent Vérének az ünnepe, melyen Krisztus valóságos jelenléte áll a középpontban. Ennek gyökerei a XIII. századig nyúlnak vissza. A napja eredetileg a Szentháromság vasárnapja utáni csütörtökre esett, s hazánkban csak később tették át ünnepét vasárnapra.

A szentmisét követően az úrnapi körmenetet, a koronavírus-járvány miatt – a korábbi évek hagyományaitól eltérően –, egyszerűbb és rövidített formában tartották meg. A plébániatemplom déli ajtaján vonult ki a menet, majd a járdán haladva érkeztek a templom bejárata mellett elkészített egyetlen kültéri lombsátorhoz. (A pandémia előtt négyet szoktak építeni.) Itt végezte el Iván atya a liturgiát, majd pedig áldást adott a városra és lakóira.

A kültéri lombsátor fém-szerkezetének összeállításáért Király Jenő templomatya felelt. Az ágakkal való díszítést Gelencsér Róbert világi elnök és a Tóth Péter vezette csapat végezte, míg a virág-díszítésben a plébániához tartozó négy templom (plébániatemplom, Boldog Gizella, Gomba és Bize) aktívabb hívei segítettek. Kiss Iván atya a szentmise végén megköszönte mindenkinek az áldozatos és segítő munkáját.

Comments are closed.