Első ízben virtuális ház-, és lakásszentelés Marcaliban

Első ízben virtuális ház-, és lakásszentelés Marcaliban

2021. január 10-én, vasárnap a plébániatemplomban, a 9 órás szentmise keretében, a Marcali Plébánia történetében első ízben történt virtuális ház- és lakásszentelés. A kialakult járványhelyzet miatt, a plébános nem tudott a házakhoz elmenni Vízkereszt ünnepe után, ezért választotta módját annak, hogy a Tavi Tv által sugárzott szentmisében áldását adja a város házaira, lakásaira és középületeire.

A História Domus (plébániatörténet) leírása alapján a Marcaliban élő atyák végigjárták egykor a házakat Vízkereszt után, és szentelt vízzel hintették meg, miközben az Úr áldását kérték a házra és lakóira. „Békesség e háznak és minden lakójának!” – így köszöntek be és a szertartás alatt együtt imádkoztak az ott lévőkkel együtt. Majd ezután a pap szenteltvízzel hintette meg a szobákat. Aztán az egyik ajtóra felírták az évszámot és egy titokzatos rövidítést is, ami ma így történne: 20+G+M+B+21; amiben a szélső számok az évszámot, a betűk pedig a három napkeleti királyt: Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt jelzik.

Ma is szokásban van a házszentelés, többnyire inkább a lakásfelújítások és új ház építése után kérik a tulajdonosok ezt a szertartást. A járványhelyzet miatt azonban egyre több helyen, virtuális módon történik a házszentelés.

Comments are closed.