Varga László megyéspüspök közleménye a korlátozások fenntartásáról

Varga László megyéspüspök közleménye a korlátozások fenntartásáról

Ikt.sz.: PP-0021-0007/2020

RENDELET A KORLÁTOZÁSOK FENNTARTÁSÁRÓL

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia május 1-jén kelt közleménye alapján, és a járvány kezdete után egyházmegyénkbe kiadott „Őrzője vagy a testvérednek” című levelem alapján, úgy rendelkezem, hogy még várjunk!

A paptestvéreim és a rájuk bízott hívek iránti felelős szeretettől vezérelve szeretném elkerülni, hogy templomaink a fertőzés gócpontjává válhassanak és papjaink valamint az idős, beteg testvéreink egészségét veszélyeztessük.

Amennyiben a most kezdődő országos tesztelés megnyugtató eredménnyel zárul, akkor fokozatosan enyhíthetünk a jelenlegi helyzeten.

Kérem, hogy a hatóságokkal továbbra is készségesen működjünk együtt mindenben, és tartsuk be az általuk adott általános irányelveket.

Tevékeny és találékony lelkipásztori gondossággal figyeljünk egymásra, főleg segítségre szoruló, beteg és idős testvéreinkre.

Imádkozzunk továbbra is a Mindenható Istenhez a járvány elmúlásáért, és kérjük buzgón a Boldogságos Szűz Mária, Szent László király közbenjárását.

Kaposvár, 2020. május 5.

† Varga László

megyépüspök

Comments are closed.