Emlékmű megáldással az államalapító Szent Istvánt ünnepelték az Iparosházban

Emlékmű megáldással az államalapító Szent Istvánt ünnepelték az Iparosházban

Szent István király ünnepén, 2019. augusztus 20-án, kedden 18 órakor a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházánál is megemlékezést tartottak az államalapítás alkalmából.

A Himnusz eléneklése után a megjelenteket Szaka Zsolt elnök köszöntötte és ismertette a programot. Ezután Szuhanics Albert: Nemzeti ünnep augusztus 20. című versét Juhász Sándor szavalta el. Majd Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános úr – a 2002-es építés után másodszor – megáldotta a közelmúltban ismét felújított Trianon-emlékművet, amely a nemzeti összetartozás egyik jelképe. Néhány gondolattal pedig a határon túli magyarok helyzetét és szerepét emelte ki, amelyet éppen a trianoni békediktátum következtében kellett elszenvedniük. Az ünnepi műsor folytatásaként Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke szólt az egybegyűltekhez. Beszédében az államalapító Szent István királyt és máig ható történelmi jelentőségét hangsúlyozta.

Ezt követően Iván atya egy ima kíséretében megáldotta az új kenyeret, melyet az alelnök megszegett, majd az ipartestület tagjai közül pedig Szaka Zsolt és felesége kiosztottak a jelenlévőknek.

Végezetül Huszti Gábor és Szaka Zsolt koszorút helyeztek el a szépen felújított emlékműnél. Majd a Szózat elhangzása után a szervezők, az egyesület székházában pogácsával és frissítőkkel vendégül látták a résztvevőket, ahol egy jó hangulatú beszélgetéssel zárult a program.

Comments are closed.