Ökumenikus Bibliaolvasás az X-házban

Ökumenikus Bibliaolvasás az X-házban

2018. január 24-én, szerdán este 17 órától az X-házban közös bibliaolvasással folytatódott az ökumenikus imahét rendezvénysorozat Marcaliban. A katolikus hívek közé ismét eljöttek a reformátusok képviselői is, hogy együtt gondolkodjanak a keresztény egységről. Az összejövetelen a Szentírásból vett „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6) idézetről beszélt Fazekas Krisztián lelkipásztor, aki vetített képes előadáson magyarázta el – a karibi keresztyén testvérek által összeállított – jelmondat jelentőségét. Mózes történetén keresztül világította meg az Egyiptomból való kivonulást és a Sás-tengeren való átkelés lényegét. Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános, pedig élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, amikor azon a vidéken járt egykor. Mivel az Úr megmentette a népet a pusztulástól, ezért Mózes hálát adott Istennek a szabadulásért. A mai kor emberei sajnos csak akkor fordulnak a Mindenhatóhoz, ha bajban vannak, és nehézségek jönnek. Pedig minden apró örömért is hálát adhatnának, csak a jó dolgokat sajnos hajlamosak vagyunk nem észrevenni. A közös imádság és az éneklés után többen is elmondták gondolataikat, illetve tanúságtételt tettek az Úr segítő szeretetéről. Végül frissítőkkel és süteményekkel vendégelték meg a résztvevőket. A program egy jó hangulatú beszélgetéssel zárult.

Comments are closed.